Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tanácsadó testület

Lengyel Tibor Itthon

Új tanácsadó testületet gyűjtött maga köré Orbán, benne Stumpffal, Bakondival és Maróthtal

Titokzatos tanácsadó testületet verbuvált Orbán Viktor. Az erről író Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró által közzétett tagnévsorból elértük Stumpf Istvánt, aki nem cáfolt, egy másik tag viszont meg is erősítette, hogy valójában már ma megalakultak, de csak március 15-én bontanak zászlót. Cikkünk megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ kiadott egy közleményt, amiben megerősítik a leírtakat.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Lendvai: "Gyurcsány Ferenc itt van, bejött a szobába"

Nem jött a katarzis, nincs miért tapsoljanak az emberek, ezért nem működik a nehezen összehozott baloldali együttműködés, így még idén "újra kéne rendezni a darabot" – értékelte a politikába a napokban visszatért Lendvai Ildikó, a szocialisták volt pártelnöke az MSZP–Együtt viszonyt. Állítja, egy közös miniszterelnök-jelölt, egy harmadik személy sokat segítene a szocialistáknak és Bajnai mozgalmának, de nincs ilyen, bevethető ember a színen. Az MSZP egykori elnöke szerint a túlmozgásos Gyurcsány komoly kockázatot jelent a baloldalra, de kihagyni az ellenzéki együttműködésből még nagyobb veszélyt jelent. A bajai videó szerinte csak útakadály.

hvg.hu Itthon

„Gyámság alá helyezték Attilát”

Mégsem megy az öregek nélkül – így összegezhető a hvg.hu által megkérdezett szocialista politikusok véleménye a kedden bejelentett új testületről, melyet a pártbeli köznyelv Vének Tanácsának nevez. Az ötlet Mesterházy Attila pártelnöké, ám a tanács szerepe átértékelődött a bajai videós botrány nyomán. A testület felállítása elsősorban a korábbi pártelnöknek, Lendvai Ildikónak kínál lehetőséget arra, hogy ráncba szedje a fiatalokból álló vezetőséget. Az, hogy ez valódi gyámság-e, kérdéses: a botrány okozta presztízsveszteség ellenére Mesterházy kezében maradt a gyeplő.

Kúria: Nem kényszeríthetik a háziorvosokat egyoldalúan meghatározott ügyeleti szerződések aláírására

Kúria: Nem kényszeríthetik a háziorvosokat egyoldalúan meghatározott ügyeleti szerződések aláírására

Túl drága lett az új autó még a németeknek is

Túl drága lett az új autó még a németeknek is

Újra a bizalmatlansági szavazást elbukott Luís Montenegrót nevezték ki portugál miniszterelnöknek

Újra a bizalmatlansági szavazást elbukott Luís Montenegrót nevezték ki portugál miniszterelnöknek

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Megölték a Hamász vezetőjét

Megölték a Hamász vezetőjét

Sótömbök zuhannak le a parajdi bányában, a föld is megmozdult

Sótömbök zuhannak le a parajdi bányában, a föld is megmozdult

Elterelnék a Korond-patak medrét, amelyből a víz ömlik a parajdi sóbányába

Elterelnék a Korond-patak medrét, amelyből a víz ömlik a parajdi sóbányába

Óriásit zuhant tavaly a mérgezésekről és halálos balesetekről hírhedt SungEel akkufeldolgozó

Óriásit zuhant tavaly a mérgezésekről és halálos balesetekről hírhedt SungEel akkufeldolgozó

Kiderült, hogy Hugh Jackman házassága megcsalás miatt mehetett tönkre

Kiderült, hogy Hugh Jackman házassága megcsalás miatt mehetett tönkre

A címlapról ajánljuk